BLOG

A művészet, mint hivatás - Rádióinterjú Gulyás Évivel

A művészet, mint hivatás - Rádióinterjú Gulyás Évivel

Mentorprogramunk Elit csoportjának egyik tanulója, Gulyás Évi már elvégezte Oktatóképzésünket is, így tavaly tavasz óta Kaposváron tanít rajzolni módszerünkkel gyerekeket és felnőtteket egyarán!

A Kaposvári Hír FM-hez is eljutott Évi híre, ezért meghívták egy interjúra, ahol beszélhetett múltjáról, tanulmányairól, munkásságáról és a jobb agyféltekés rajztanítási módszerről is.

 

"Szerintem a Jobb agyféltekés rajzolás magyarországi gyökerei azok ilyen 15 éves múltra biztosan visszatekintenek, mert például az iskola, amit én képviselek, a Valdor Art Alternatív Rajz és Festőiskola ők tudom, hogy az elsők között indultak itt Magyarországon, és ezért is nagyon büszke vagyok rá, hogy az ő egyik oktatójuk lehetek itt Kaposváron. Nekik 15 éves tapasztalatuk van, több mint 580 tanfolyamot megtartottak és 17.000 tanítvány végzett náluk alap, kezdő, haladó tanfolyamokat, és náluk a rajz mellett lehet tanulni festészetet is. Szóval nagyon szerteágazó!"

 

 

Az interjú során Évi betekintést adott a jobb agyféltekés rajztanulás lépéseibe, eszközeibe, folyamataiba is, valamint elmesélte milyen látásmód elsajátítása szükséges a valósághű rajzoláshoz. Megkérdezték emellett arról is, hogy milyen hatásai vannak még a jobb agyféltekés rajzolásnak, amire a mi egyik kutatásunk eredményét hozta példának.

 

"A Valdor iskola 2 megalapítója, Dorogi Andi és Valentin Péter saját maguk voltak egy nagyon érdekes agykutatás résztvevői, ahol elektródákat helyeztek el a fejükön, és EEG-vel mérték az agyi hullámokat. Tehát tudományosan is bizonyított, hogy egyébként a módszer, ami úgy lett elnevezve, hogy jobb agyféltekés rajzolás ez valójában egy összehangolt agyi működést eredményez. Ami nagyon érdekes volt számukra is, hogy az alfa és a béta hullámok egyaránt megnövekedtek, amikor a jobb agyféltekés rajzolással rajzoltak valamit, és ugyanezt például amikor olvastak egy szórakoztató irodalmat, vagy egy excel táblázatban dolgoztak, ezek az agyi változások nem voltak észlelhetőek. Tehát a rajzolás, alkotás vagy bármilyen kreatív tevékenység azért van ránk jó hatással, mert akaratunk ellenére és tudattalanul felerősödik bennünk alkotás közben egy nagyon erős koncentráció, figyelem, közben pedig egy nyugalmi relaxált állapot is. Úgy szoktuk ezt mondani, hogy egy aktív meditáció részesei leszünk. ... Nagyon sok embernek, a mai világban pláne szüksége lenne arra, hogy kiszakadjon a mókuskerékből, levezesse a stresszt, erre is abszolút ajánlom mindenkinek a rajzolást."

 

 

Évi beszélt arról is, mit jelent számára az alkotás, hogyan érzi magát tanulás közben, valamint most már a tanítás során és megosztotta, mennyire fontos számára, hogy a művészet és a tanítás révén pozitív hatást gyakoroljon azokra, akik ellátogatnak hozzá. Továbbra is szeretne inspirálni másokat, és tervei között szerepel a művészeti programok bővítése Kaposváron, jelenleg első sorban kezdő szinten tanít rajzolást.

 

Ha Kaposvár környékén élsz, mindenképp látogass el az egyik tanfolyamára!

Oldal tetejére