BEMUTATKOZÁS
KÖSZÖNTELEK!
Örülök, hogy virtuálisan már itt jársz nálam! Találsz majd egy bemutatkozó videóinterjút is picit lejjebb, ha kicsit megismernél, mielőtt személyesen is találkozunk!
Gulyás Évi vagyok, már nagyon kicsi korom óta szeretek rajzolni, anyukám rengeteget rajzolt nekünk. Tele volt a szobánk fala az akkor menő Walt Disney mesefigurák rajzaival. A rajzolásban az együtt töltött időt is nagyon szerettem, nem csak az elkészült rajzokat! Nektek is ajánlom közös programnak a rajzolást, alkotást, nagyon sok pozitív hatása van!
"Mellékvágányon" mindig is végigkísérte az életemet a rajzolás, gyerekként rajzszakkörös voltam, mikor csak tehettem. Sokat rajzolgattam, festegettem kedvtelésből.
Szerintem mindenkinek szüksége lenne rá, hogy ebben a rohanó világban lecsendesedjen, a lelke utolérje önmagát, feldolgozza az élményeket, legyenek azok jók, vagy rosszak.
Kell, hogy néha, mint egy kisgyerek igazán belefeledkezzünk valamibe, ami örömet és új energiákat ad nekünk.
A "Rólam-nektek" BLOG bejegyzésben olvashattok részletesen a kikapcsolódás fontosságáról és a dolgokról, amikkel én szoktam feltöltődni.
DÖNTÖTTEM:
Ösztönösen mindig az alkotáshoz húzott a szívem. Rajzolni, festeni szerettem, kreatív dolgokat készíteni, új technikákat kipróbálni. 2022. októberéig csak hobbi volt az életemben mindez, sajnos kevés időm jutott rá a család és a munka mellett. Az alkotás utáni vágyam azonban egyre erősödött bennem, így 21 év után felmondtam az ingatlanközvetítői irodában, ahol alkalmazottként dolgoztam.
Ez érzelmileg nem volt könnyű döntés, sokáig küzdöttem a lelkiismeret-furdalással, de reméltem, hogy megértenek, már nem ott volt a helyem, másra vágytam. Akkor még nem tudtam pontosan, hogy mihez kezdjek, kávézót nyissak saját készítésű sütikkel, egyedi tortákkal, vagy valami kreatív vonalon induljak el.
A nehezebb döntésekben párom: Balázs, lányaink: Sári és Anna, anyukám: a mi Mamcánk és legjobb barátaim: Dorka és Levi voltak a legnagyobb támaszaim, akik mindig mellettem álltak és akikre a mai napig is mindenben számíthatok, ők azok, akik bátorítást, jó tanácsokat adnak nekem!
A NAGY LEHETŐSÉG:
Egy budapesti rajzpályázati kihívásra beküldött rajzomra érkezett e-mail volt az, ami utat mutatott. Mikor nem kerestem, a lehetőség talált rám. Ezzel kezdődött egy új fejezet az életemben, mert egy nagyon kedves, ösztönző ajánlatra igent mondtam. Eldöntöttem, hogy ami eddig csak hobbi volt, azt szeretném komolyabban, gyakrabban csinálni. Lehetőséget kaptam a Valdor Art Alternatív Művészeti Rajz- és Festőiskola mentorprogramjának Elit csoportjában, hogy magasabb szintre emelhessem az eddigi rajztudásomat, ekkor kezdtem el realisztikus rajzolást tanulni. Megdöbbentett a módszerük eredményessége, nagyon rövid időn belül saját szememmel láttam a hatalmas változást a rajzaimon.
Emellett érzelmileg is megérintett az a szemlélet, a tanítványaikhoz való hozzáállás, odaadó oktatás, amivel nekem önbizalmat adtak, megtanítottak hinni önmagamban, hogy sokkal többet ki lehet hozni belőlem is, mint amit eddig hittem magamról! Beszippantott ez az izgalmas közeg, KITÁRULT ELŐTTEM EGY HATALMAS KAPU és én boldogan besétáltam! Ezt szeretném én is továbbadni!!
AZ ÁLMOM:
Nem sokkal később jött a következő nagy lehetőség, hogy az iskola 15 éves működésének fennállása után először 2022. novemberében oktatóképzést indítottak, mindössze 20 személynek az országban.
Bátortalanul, de végül jelentkeztem és kiválasztottak, így most a budapesti Valdor Art Művészeti Iskolának az egyik oktatója én lehetek Kaposváron! Az egyik nagy álmom teljesült ezzel, örökké hálás leszek Dorogi Andreának és Valentin Péternek a lehetőségért, a bizalomért, amit kaptam tőlük!
Most kezdő vállalkozóként végre AZT TEHETEM, AMIT A LEGJOBBAN SZERETEK: alkotok és rajzolni, festeni tanítok. Már azt is büszkén mondhatom, hogy a kedvenc hobbim lett a munkám, mások öröme motivációt ad!
Portrékat készítek felkérésre is, emberekről, kis kedvencekről, jobb agyféltekés rajztanfolyamokat indítok, nyári gyerektáborokat, rajzszakkört, élményfestéseket, kreatív workshopokat szervezek.
Mikor olyan a kedvem és az időm is engedi, a grafit és a krétaceruzák mellett pasztellel is készítek képeket, ezt is nagyon szeretem! Az akrilfestéssel is régóta kacérkodom, komolyabban mostanában kezdtem el vele foglalkozni.
Nagyon igyekszem, hogy mindenkiben megtaláljam az ő saját képességeinek felső határát és segítsek gyerekből és felnőttből kihozni a maximumot! Tapasztalatból tudom, hogy ez mennyire jó érzés, ezért ebben nem vagyok megalkuvó!
REMÉLEM HAMAROSAN TALÁLKOZUNK, várlak sok szeretettel! ;)
Évi
AKTUALITÁSOK
A művészet, mint hivatás - Rádióinterjú Gulyás Évivel
A Kaposvári Hír FM-hez is eljutott Évi híre, ezért meghívták egy interjúra, ahol beszélhetett múltjáról, tanulmányairól, munkásságáról és a jobb agyféltekés rajztanítási módszerről is.
Gulyás Évi Kaposvárra viszi el módszerünket! -VALDORART.HU/ kreativ-tudastar
Gulyás Évinek pedig nem csak tudása, de szenvedélye is olyan mély, hogy a Somogyi hírlap is felfigyelt rá, és interjút készített vele.
Évi amellett, hogy Mentorprogramunk Elit csoportjának tagja, Oktatóképzésünkben is részt vesz, mely lehetőséget ad arra, hogy megtanulják, hogyan oktassanak módszerünkkel rajzolást és festést az ország, vagy akár a világ bármely pontján.
Valdor Art Alternatív Rajz- és Festőiskola
Budapest, 2023. július 24.
Színkörrel kezdődtek a színpompás napok - SONLINE.hu
A tizenéves fiatalok a jobb agyféltekés rajzolás után az élményfestés módszerével ismerkednek.
Santorini jellegzetes kék-fehér kupolás, fehér házas látképét festik meg a táborozók Gulyás Éva segítségével a festőtáborban.
A tíz résztvevő lépésről lépésre keveri ki a szükséges színeket az akrilfestékből, majd kissé bátortalanul keni a vászonra.
Somogyi Hírlap, 2023. július 21.
Andricz Gabriella
Ti mondtátok
PORTRÉS RAJZTÁBOR: (2023.07.10.)
Nagyon tetszett a tábor. Minden nagyon jó volt. Évi nagyon kedves és segítőkész, úgy érzem rengeteget fejlődtem. Nagyon sokat tanultam és örülök, hogy ilyen jó közösségbe kerültem. Évi, köszönöm a rengeteg segítséget! Egész nap, bármi volt, szóltunk, jöttél és segítettél, akármennyire kiidegeltünk :D Tényleg köszönök mindent! Az is nagyon jó volt, hogy mindig voltunk kint a levegőn! Jól esett felszabadulni! És nagyon köszönöm az ajándékot!
S.Nóri
Szerintem ez a tábor volt életem legjobb tábora, amiben eddig voltam. Új barátokat szerezhettem, megtanulhattam új technikákat és jókat játszhattam a játszótéren. Hogyha elakadtam a rajzolásban, Évi mindig segített. A táborban nagyon sokat fejlődtem, ez látszik az 1. napi és az utolsó napi rajzomon. Ezt a hetet nagyon élveztem és nagyon köszönöm az Évinek. Remélem, vagyis tudom, hogy jövőre is jövök. Az Évi egy nagyon jó tanár.
H.Lili
Szia Évi! Nagyon szépen köszönöm ezt a hetet, nagyon jól éreztem magam és büszke vagyok magamra, mert ezelőtt nem tudtam volna megcsinálni. H.Lili
Nekem nagyon tetszett a tábor. Nem gondoltam volna, hogy ennyit fejlődök 5 nap alatt. Évi nagyon kedves és segítőkész. Minden nap elmentünk az okosparkba. Az ebéd mindig jó volt. Nagyon sokat tanultam és nagyon jó élményeket szereztem. Minden nap társasoztunk.
T.Hanna
Nekem nagyon tetszett a tábor, mert sokkal jobban tudok rajzolni, mint az első napon. Minden feladat nagyon jó volt és tetszett. Nagyon élveztem és máskor is jövök. Az Évi nagyon kedves és segítőkész volt a tábor alatt. Mindig próbált segíteni és kihozni mindenkiből a maximumot. Nem hittem volna, hogy menni fognak a feladatok. Mindig sok erőt, meg bíztatást kaptam az Évitől. Nagyon örülök, hogy szebben tudok rajzolni és ezt mind az Évinek köszönhetem! Sajnálom, hogy vége van! Az Évi mindig nagyon sokat segített!!!
S.Dorina
AJÁNDÉKOZZ ÉLMÉNYT, KREATÍV KIKAPCSOLÓDÁST, FELTÖLTŐDÉST!
Ezzel nem lőhetsz mellé! ;)
Ajándékba rajztanfolyam, nyári rajz- és festőtábor, élményrajzolás, élményfestés, 2 napos állatportré rajzolás, kreatív workshop? Naná!
AJÁNDÉKUTALVÁNY formájában ajándékozhatsz a fentiek közül bármit, hiszen az utalvány 1 éven belül BÁRMIRE felhasználható, nincs rajta feltüntetve konkrét esemény!
Banki átutalással előre, vagy személyesen készpénzben is tudod fizetni a Színpompa műhelyben: Kaposvár, Kisfaludy u. 70.
Előre egyeztetés és fizetés után a Lénia írószerben (Arany J. u. 15.) is átvehető nyitvatartási időben, vagy nálam a műhelyben.
Postázom is szívesen az általad megadott címre!
Címletek jelenleg: 5.000/8.000/10.000/15.000/20.000 Ft/db, de egyedi kérés szerint bármekkora összeggel vásárolható!
Az összeg annyi, amennyivel kéred, ennyit kell utalnod, ezt a megjegyzésben jelezd felém!
Kétféle színben kérheted: szürkéskék vagy rózsaszínes!
Beváltható 1 évig bármilyen alkalomra, más kedvezménnyel nem összevonható!
Elérhető: a JELENTKEZÉSEK és az ESEMÉNYEK fülre kattintva is.
E-mailben is igényelhető: szinpompamuhely@gmail.com
KÖNYVAJÁNLÓ 9-99 éveseknek:
A REALISZTIKUS RAJZOLÁS MESTERFOGÁSAI kezdőknek és haladóknak
EZ A KÜLÖNLEGES KÖNYV KÖNYVESBOLTBAN NEM KAPHATÓ!
Értéke: 26.710 Ft
AKCIÓS ÁRA jelenleg: 14.320 Ft
A könyvet AJÁNDÉKBA is kaphatod, ha eljössz egy jobb agyféltekés rajztanfolyamra hozzám! ;)
Ezzel a könyvvel napi 15 perc gyakorlással, 1 hónap alatt úgy tanulsz meg rajzolni, hogy még élvezni is fogod!
Ajánlom ezt a könyvet kezdőknek, akik most kezdenek rajzolni tanulni!
Ajánlom azoknak is, akik tanultak már rajzolni, de jól jönne egy kis plusz gyakorlás, hogy még profibb rajzokat tudjanak készíteni!
Mikor való Neked?
Ha szeretnél végre megtanulni rajzolni!
Ha tanultál már rajzolni, de úgy érzed rád férne a gyakorlás!
Ha nem akarsz bajlódni az előrajzolással, de a tónusozást imádod csinálni!
Ha meg akarod ismerni az árnyékolási technikákat!
Ha meg akarod érteni azt a látásmódot, amivel minden művész rendelkezik!
Ha sok rajzkönyvet fogtál már a kezedbe, de nem sokra mentél velük és most egy igazán jó könyvet keresel!
Ajánljuk ezt a könyvet kezdőknek és haladóknak is 12-99 éves korig!
MEGVÁSÁROLHATOD, ha írsz egy e-mailt nekem: szinpompamuhely@gmail.com
KÖNYVAJÁNLÓ: könyv a legkisebbeknek, ajánlott 2-9 éves korig!
RAJZOLÓS MESEBIRODALOM!
EZ A KÜLÖNLEGES KÖNYV KÖNYVESBOLTBAN NEM KAPHATÓ!
Értéke: 22.765 Ft
AKCIÓS ÁRA jelenleg: 12.250 Ft
A Rajzolós Mesebirodalomban 10 vadiúj mese, 10 hozzá tartozó rajz, 100 öt lépésben lerajzolható figura várja, hogy gyermeked kezei által életre keljen!
Minden mese után lépésről-lépésre le van rajzolva minden egyes mesében szereplő alak, ember, jármű, állat.
Nagyszerű könyv azoknak a szülőknek, nagyszülőknek, akik bátortalanok a rajzolásban!
Nagyon hasznos társ, a gyermekkel, unokával együtt töltött idő során! A gyerekek imádják a könyvben levő meséket és figurákat!
Ebből a könyvből a 2-9 éves gyerekek játékosan, meséken keresztül begyakorolhatják, hogyan bánjanak a ceruzával, a papírral.
Megtanulják, hogyan rajzoljanak le egyszerű alapformákból helyes kis figurákat!
MEGVÁSÁROLHATOD, ha írsz egy e-mailt nekem: szinpompamuhely@gmail.com
Blog
A művészet, mint hivatás - Rádióinterjú Gulyás Évivel
A Kaposvári Hír FM-hez is eljutott Évi híre, ezért meghívták egy interjúra, ahol beszélhetett múltjáról, tanulmányairól, munkásságáról és a jobb agyféltekés rajztanítási módszerről is.